Dr. Kováts Antal András
Ha egyéni utazóként, saját szervezésben látogatunk egy országba, tapasztalataink is egyéniek lesznek, személyes aspektusból gyűjtve benyomásokat az ott élőkről és a helyi mindennapokról. Feleségemmel idén április-májusban 12 év után kerestünk fel Kínában már korábban látott és új helyszíneket. Eközben szembesültünk e nagy ország olykor múltat idéző, elkülönülő nagyhatalmi, másrészt a jövőt felvillantó sajátosságaival. Az előbbiek körébe tartozik, hogy például Kínában nem elérhető a Google internetes keresőrendszer, nem lehet, illetve nagyon nehéz a felkeresni kívánt helyszínekre vonatkozóan előzetes információkat gyűjteni. A helyette működő helyi kereső oldal viszont egy-két angol szövegtől eltekintve csak kínai nyelvű. Az elérhető netes térképeken arra nézve sincs támpont, hogy az egyes helyszínek milyen közlekedési eszközzel és hogyan közelíthetők meg. Mindebből következik, hogy az egyéni utazó helyi lakosok segítségére, útmutatására szorul. Hamar kiderül, hogy a kínaiak közül arányaiban sokkal kevesebben tudnak angolul, mint a világ legtöbb más országának lakói. Viszont – és itt lép be a jövő – szinte mindegyikük mobiltelefonján van szóban és írásban alkalmazható fordító-tolmács program. Ennek segítségével általában lelkesen é időt nem kímélve igyekeznek segíteni, mondatonként gépi fordításba ültetve minden kérdést és választ, ami persze tisztes időd is igénybe vesz. Ha ugyancsak telefonjukon található belső kínai navigációs alkalmazásukkal nem boldogulnak az útbaigazítás során, gyakran az utcán másokat is bevonnak, így végül kisebb team munkálkodik a megfelelő tájékoztatás megadásán.
Az angolul nem tudás és fordítóprogramos kommunikálás gyakorlata egyébként a hivatalos közegek körében is általános. Általánosan Kína szerte megfigyelhető, hogy rengeteg élő munkaerőt alkalmaznak, gyakran különösebb szaktudást nem igénylő feladatok ellátásra. Ilyenek a nagy számban szolgálatot teljesítő biztonsági őrök, de a jelentéktelen aluljárókban fehér kesztyűs díszőrséget ellátó katonák is. Rengeteg a biztonsági ellenőrző pont. A minden metróbejáratnál repülőtéri szintű személy- és csomagátvilágítás várja az utazóközönséget. Ha öt bejárata van az állomásnak, akkor öt helyen. Egyszer a pekingi Tienanmen tér felé igyekeztünk, mert az ott lévő kínai Nemzeti Múzeumot akartuk megnézni.
A térhez közeledvén vagy öt ellenérző ponton kellett áthaladnunk, mindenütt szigorú útlevél-ellenőrzéssel egybekötve. Végül, amikor már a múzeummal szemben álltunk, az illetékes őrszem közölte velünk, hogy csak egy nappal korábban regisztrált időpont birtokában mehetnénk tovább – ez érvényes a térnél lévő minden létesítményre és eseményre. Így hát vissza kellet fordulnunk. (Két nappal korábban, ugyanilyen ellenőrző pontokon át, legalább a térre eljutottunk.) A nagyszámú egyenruhás ugyanakkor amellett, hogy a rend és fegyelem fenntartását szolgálja a hatalom nevében, egyszersmind általában nagyon segítőkész is. Az egyik ilyen élmény Hszian (Xi’An) városában ért bennünket, ahol egy rendőrőrsön igyekeztünk megtudni, hogyan jutunk el a híres agyaghadsereg kiállítási területére. A megszólított közegek, bár nyelvtudásuk a már említett mobiltelefonos fordító-tolmács applikációra korlátozódott, hamarosan jelentős élményforrást és szolgálati feladatot láttak meg bennünk. Hellyel kínáltak, fényképezkedtek velünk, érdeklődtek honnan jöttünk, majd szolgálati autójukba ültettek és elvittek bennünket az úti célunknak megfelelő metróállomáshoz, metrójegyet is vettek nekünk és a szükséges információkkal ellátva utunkra bocsátottak. Ez a kollektív velünk törődés a hatalmi gépezet emberei részéről maradandó élményt jelentett számunkra is.
