Egyéb

Boldog vagyok, hogy maradandót alkothatok, hogy örömet szerezhetek mindenkinek

Tóth Attila csornai fotográfus. Amit magáról elárul: ”Sajnos a cikk írás nem az én műfajom, én fotóriporter és fotográfus vagyok elsősorban.” Ami róla a neten még megtudható: „2018-tól megválasztottak presbiternek, és igyekszem aktívan részt venni gyülekezetünk életében. Az egyéb feladatokon kívül főként arra törekszem, hogy a gyülekezet környezetét élhetőbbé tegyük.”Már gyerekkorom óta érdekelt a fotózás, de csak jóval később 2017 után döntöttem úgy, hogy a fotózást választom hivatásomul .Szerettem mindig emberekről a természetről képet készíteni képeket digitális fényképezőgéppel. Boldog vagyok, hogy maradandót alkothatok, hogy örömet szerezhetek mindenkinek, hogy a képeim a közösségi médiába és kiállításokon is megtalálhatóak.”

Válogatás Tóth Attila fotográfus képeiből

Minden kép mesél egy történetet. A fény, a hangulat, a környezet és a modell kifejezése mind – mind elemei ennek a történetnek.  A néző fantáziája fejezi be a történetet …

2024-04-28 Megújult a templom és a gyülekezeti ház Kisbaboton

2024-06-08 Rábaszentandrás Evangélikus templom – Varga Tamás esperes, Gosztola Szabolcs egyházmegyei felügyelő beiktatás

További képek és információk:

Facebook

Rabakoz.hu

Evangelikus.hu