Személyében a PRÚSZ régi tagját gyászolja. Isten Veled, János!
Havasi János Kinek két hazát adott …című könyvéről Faggyas Sándor készített recenziót, amely a magyar Nemzetben jelent meg.
Fotó: MH – Hegedüs Róbert
Történelem alulnézetben
Hogyan éltek a lengyel menekültek Magyarországon?
„Szivet cseréljen az, aki hazát cserél!” – írta a magyar szabadságharc cári–császári eltiprása után Tompa Mihály egy kibujdosott – ma úgy mondanánk: emigrált – barátja után küldött levélversében, megfogalmazva a fájdalmas igazságot: „Itthon még nemzet vagy, bár gyászba öltözött: / Koldus földönfutó más nemzetek között.” Az elmúlt három évszázadban sok magyar hazafi kényszerült kibujdosni hazájából, és vállalni a földönfutó nem könnyű sorsát. Ebben Közép-Európában mások is osztoztak velünk. Például a második világháború elején, amikor a német és a szovjet hadsereg kétfelől megtámadta és megszállta Lengyelországot, rengeteg lengyel katona és civil menekült el hazájából, közülük mintegy százezren Magyarországra. Ez széles körben ismert, az azonban nem, hogy több ezren a háború vége után is magyar földön maradtak, itt alapítottak családot, nálunk leltek új hazára.
Róluk – a legendás lengyel–magyar barátság ellenére – az elmúlt háromnegyed században alig tudtunk valamit, ezért különösen érdekes és értékes hiánypótló mű Havasi János Kinek két hazát adott… című interjúkötete, amely tíz, Magyarországon maradt lengyel menekülttel készült beszélgetést tartalmaz. A könyvből két asszony és nyolc férfi oral history műfajú élettörténetét és rajtuk keresztül a huszadik századi lengyel és magyar történelem tragikus időszakát ismerjük meg alulnézetből. A férfiak többsége 1939 szeptemberében a németek ellen harcolt, és amikor két tűz közé kerültek, az iszonyú túlerő elől csak a magyar és a román határ felé menekülhettek, s a lengyelek többsége minket választott. Bár nem voltunk szövetségek, az akkori magyar kormány és a lakosság is baráti módon fogadta, befogadta és ellátta a menekülteket. Az internált katonák többsége nyugatra távozhatott, így ők alkották az emigrációban megalakult és a németek ellen hősiesen harcoló lengyel fegyveres erők magját. A polgári menekülteket nem internálták, őket magánszállásokon helyezték el, és magyar, illetve nemzetközi forrásból ellátmányt kaptak. Sokan munkát vállaltak, főleg a mezőgazdaságban, de volt, aki szakmunkásként vagy orvosként dolgozott.
Az ismert újságíró, író még az 1970-es végén kezdett kutatni utánuk, aminek egyik előzménye a szülőfalujában, Kaposszekcsőn szerzett gyermekkori élmény volt, ahol a szomszédjukban lakott egy lengyel nevű család és az általános iskolában volt egy lengyel osztálytársa. Aztán a nagyapja könyvtári hagyatékából előkerült egy furcsa brosúra, amelyben a szerző – 1940-ben! – a Molotov–Ribbentrop paktum és a lengyelországi náci–bolsevik invázió által előidézett új helyzetet elemezte, amiről a szovjetizált Magyarországon természetesen nem lehetett beszélni. Ezt követően Havasi János megismerkedett a pécsváradi művelődési ház igazgatójával, Dretzky Katalinnal, akiről kiderült, hogy egy 1939-es lengyel menekült lánya. Az ő révén ismerte meg 1979-ben a Hidas községben nyugdíjasként élő Dretzky Félixszel, aki lengyel vadászrepülő-géppuskásként orosz fogságba esett, de sikerült megszöknie és hazánkba menekült, több katonai táborban és egy nagybirtokosnál is megfordult, átvészelte a német és a szovjet megszállást, 1945 szeptemberében feleségül vett egy magyar lányt, megnősült, s a hidasi bányaüzemben gépkezelő lett. Nem vette fel a magyar állampolgárságot, mert mint az interjúban mondja: „én lengyel vagyok, s bár itt élek, magyarul beszélek, az állampolgári kapcsolatot nem akartam megszakítani”.
Az első interjú után a Dretzky család kézről kézre adta a fiatal újságírót, aki 1979–1982 között vette fel és írta meg az életút-interjúkat különböző dunántúli falvakban és városokban, Baranyától Tolnán és Somogyon át Győr-Moson-Sopron megyéig. Miután elkészült tíz interjúval, könyvkiadót keresett, de az Európa által már tervezett, s 1985-ben kiadott Barátok a bajban című, úttörő jellegű antológiába tőle csak három írást fogadtak el. Aztán hosszú, néma csend következett, a teljes kézirat évtizedeket töltött az asztalfiókban.
Az orosz–ukrán háború kitörése ösztönözte arra a hetvenedik évét idén betöltött újságírót, hogy leporolja a negyvenéves kéziratot és végre teljes egészében kiadja. Mivel interjúalanyai közül már senki nem él (fényképet sem talált róluk), az akkor papírra vetett sorok őrzik a sors által két hazát kapott, de szívet nem cserélt emberek élettörténetét, régi és új hazájukra vonatkozó élményeiket, emlékeiket. A könyv olvasói különleges időutazás részesei lehetnek, és megismerhetik, hogy lengyel nézőpontból milyen volt élni Magyarországon a második világháború idején és azt követően.
(Havasi János: Kinek két hazát adott… Tettye Média Kiadó, Pécs, 2022, 144 oldal)
