Az Evangélikus Teológiai Akadémián 1980-ban végeztem, utána a Magyarországi Evangélikus Egyház Külügyi Szolgálatához kerültem. Először Reuss András titkár mellett előadóként, majd utána 1986-tól titkárként dolgoztam. Egész egyházunknak, nekem is különleges élmény volt a Lutheránus Világszövetség 1984-es VII., budapesti nagygyűlése, a szervezésében, lebonyolításában való részvétel. A külföldi utak is sokat adtak. Közben édesapám mellett már
1978-tól helyettesítő szolgálatot végeztem Szentendrén és Érden. 1989/1990-ben a Lutheránus Világszövetség ösztöndíjasa voltam Tübingenben, doktorálásra készülve. Hans Küngnek különösen sokat köszönhettem. 1990-2022 között azt Evangélikus Hittudományi Egyetemen tanítottam. A Vallás- és Társadalomtudományi Tanszék vezetőjeként fő tárgyaim voltak: szimbolika (ökumenika), vallástörténet, világvallások. Ezeket így foglaltam össze: „mi és mások”. Oktatói munkámra elsősorban Prőhle Károly hatott, az ő nyomán hangsúlyoztam, hogy a hitnek nem alternatívája a hitetlenség. 1993-ban doktoráltam, azt járva körül, hogy lehet-e komoly érveket felsorakoztatni az Újszövetség húsvéti bizonyságtételével szemben. A témaválasztást és a feldolgozást Gál Ferenc, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektorának munkássága jelentősen befolyásolta.
1994-2014 között (az éppen tíz éve elhunyt) Tóth Károly ny. dunamelléki református püspök által alapított Ökumenikus Tanulmányi Központ (ÖTK) munkatársa voltam, és részt vettem az Ökumenikus Tanulmányi Füzetek írásában és lektorálásában. Az ÖTK révén kerültem kapcsolatba az európai ökumené-kutatók társaságával, a Societas Oecumenicával, amelynek
2012-2014 között titkára voltam, így 2014-ben a társaság XVIII., budapesti konzultációjának fő szervezője. Az ökumenét mindig is fontosnak tartottam, hiszen Krisztus egyetlen egyházat alapított. A MEÖT-nél a Vallásközi Dialógus Bizottság elnöke vagyok 2012 óta.
Habilitációmra 2009-ben a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán került sor. Az értekezés Darwinnak a keresztény teremtéshitre gyakorolt hatásával foglalkozott. A doktori és a habilitációs értekezésem témáját Róm 4,17 foglalja egybe:
[Isten] „… megeleveníti a holtakat, és létre hívja a nem létezőket.”
Először 1978-ban írtam az Evangélikus Életbe. Majd, már csak azért is, mivel a külügyi iroda és a szerkesztőség ugyanabban épületben volt, sokat dolgoztam a lapnak, és utána is, külföldi hírektől kezdve évfordulós megemlékezéseken, beszámolókon, könyvismertetéseken át az igemagyarázatokig. 1988-2007 között, rövid megszakításokkal a szerkesztőbizottság tagja voltam. Többször előfordult, hogy hétfőig, lapzártára nem érkezett meg A vasárnap igéje rovat anyaga, és a szerkesztő érkezéskor, 9-kor azzal fogadott, hogy délig pótoljam. Akkoriban még nem volt internet, és a szűk irodában teológiai könyv is csak jelzésszerűen. Istennek hála, ilyenkor mindig úgy alakult, hogy nem kellett máshová mennem, és félre tudtam tenni az egyéb dolgokat. Azóta sem tudtam, nem is mertem volna ennyi idő alatt megírni. Egy cikluson keresztül a Lelkipásztor szerkesztőbizottságának is tagja voltam. Tanulmányaim, fordításaim többek között a Lelkipásztorban, a Theologiai Szemlében és a Vallástudományi Szemlében, továbbá magyar és idegennyelvű tanulmánykötetekben jelentek meg, és számos nemzetközi konferencián vettem részt.
Feleségem nyelvtanár, főiskolán tanít, két felnőtt fiunk van.
A PRÚSZ-nak alapítása óta tagja vagyok, előtte egy ideig MÚOSZ-tag voltam. Ha csak tehetem, szívesen részt veszek az alkalmakon és a közgyűlésen. Az egyházi sajtó munkáját, misszióját más nem tudja pótolni.
A következő írásom a 2022-es Evangélikus Naptárban (Luther Kiadó, 2021) jelent meg, 110-112. o.
AUGUSZTUS – A hónap igéje
A teljes békességre várva
„Ujjongnak majd az erdő fái az ÚR előtt, amikor eljön, hogy ítélkezzék a földön.” (1Krón 16,33)
Az Ószövetség, de még Jézus korában is sokkal több erdő volt a Szentföldön, mint az azóta eltelt időben. „A kutatók szerint a bibliai időkben a Szentföldön nem volt olyan nagy kiterjedésű pusztaság, mint ma. Évezredekkel ezelőtt, de még Jézus idejében is valószínűleg kelet-mediterrán erdőségek fajgazdag társulásai uralták a mai Izrael északi és középső részét. A keleti területeket legeltetésre alkalmas ligeterdők és füves puszták, a Jordán völgyét melegkedvelő növények borították” olvashatjuk Fráter Erzsébet: A Bibliai növényei című, szép kiállítású, tartalmas könyvében. (Scholar Kiadó, 2017) Ezek a hegyvidéken elsősorban különböző tölgyfákat jelentettek, a fenyvesek pedig aleppói fenyőt, amelyből a tudomány mai állása szerint valószínűleg az Úr keresztfája is készült. A mai Izraelben is nagyszabású erdősítési programot hajtottak és hajtanak végre, de sajnos ott is több a kelleténél az invazív faj, ami – az ige képénél maradva – visszafogja az erdő-mező ujjongását. A további részletezéstől most tekintsünk el, az említett könyv nagyszerűen eligazít a témában.
Mindenekelőtt azt kell látnunk, hogy a természet, pontosabban a teremtettség templomában az erdőnek különleges helye van: a leggazdagabb növénytársulás, a különböző időjárású, éghajlatú, fényviszonyú helyeken különböző összetételben, sokféle állatnak szolgálva otthonul. De ugyanabból a fajból sincs két egyforma erdő, például más a hangulata a mátrai és a bakonyi bükkösnek. Az erdő mindig is megmozgatta az emberek fantáziáját: istenségekkel, szörnyekkel, tündérekkel, manókkal és mindenféle egyéb lényekkel népesítették be, szent fáknál, szent ligetekben áldoztak, a bálványok készítéséhez szükséges fát is onnan nyerték. „Bizony a népek bálványai hiábavalók, hiszen egy fát vágnak ki az erdőben…” (Jer 10,3)
A Zsolt 96,12b-13a-ban is olvashatjuk ezt a verset (árnyalatnyi kiegészítéssel: „amikor eljön, mert eljön, hogy ítélkezzék…”) A krónikás és a zsoltáríró lelki szemeivel nyilván „csak” hazájának és környékének erdeit láthatta ujjongani. Eljátszhatunk a gondolattal, hogy mit érzett volna például egy kaliforniai mamutfenyves láttán…
De miért is kellene a fáknak ujjonganiuk? Ezt mostani havi igénknél részletesebben Ézsaiás könyve 44. fejezetének 23. verse mondja el: „Ujjongásban törjetek ki, hegyek, az erdő és minden fája, mert megváltotta az ÚR Jákóbot, megmutatja dicsőségét Izráelen!” Deutero-Ézsaiás a babiloni fogság végén azt remélte, hogy az ÚR helyreállítja Izrael dicsőségét ezen a földön. Ez pedig azt jelenti, hogy majd teljes békességben, boldogan élhet, ezt sugározhatja tovább a népekre. Ennek örömében pedig az egész teremtett világ, az élő és az élettelen természet is osztozik.
Hadd jegyezzük meg a növényekkel kapcsolatban: anélkül, hogy az emberéhez, vagy akár a magasabb rendű állatokéhoz hasonló érzelmeket tulajdonítanánk nekik, még sok minden vár magyarázatra és felfedezésre a környezetükhöz, egymáshoz és más élőlényekhez való viszonyukkal, ha úgy tetszik, kommunikációjukkal, vagyis a Teremtő általi programozottságukkal kapcsolatban. Hadd utaljak az egykori Univerzum című folyóirat 1970/12 számának interneten ma is elérhető első cikkére, amelynek címe bő fél évszázad elteltével is megmaradt bennem: A Föld meghal a fákkal. Vagyis Földünk, azaz az emberiség tartósan csak a fákkal együtt tud ujjongani, különben vége.
Mivel igénk szerint az Úr az egész földre jön ítélkezni, önkéntelenül is azt kérdezhetjük, hogy a mi erdeink fái mikor fognak ujjongani. Képletesen akkor, ha békesség lesz ebben a hazában, (ennek többek között egy aprónak, nem is idevágónak tűnő, de egyáltalán nem elhanyagolható jele lesz, ha az erdőt nem fogják hulladéklerakónak használni); ha minél többen belátják, hogy igazi jövő csak az Úrra tekintve lehetséges. Mivel igénk szerint az Úr az egész földre jön ítélkezni, még azt is kérdezhetjük, hogy Földünk sajnos sokkal inkább pusztuló, mint növekvő erdeinek fái közül a megmaradtak vajon mikor fogják elkezdeni az ujjongást, talán már nem is annyira képletesen? A teremtett világ sóhajtozása és vajúdása (Róm 8,22) mikor fog tényleg átlendülni? Minden nyomorúsággal együtt is lehet, hogy majd akkor, amikor az Úr figyelmeztetését és biztatását már bizonyossággal kell követniük a megmaradt hívőknek? Azaz: „Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok.” (Lk 21,28) Mert eljön. Persze addig is lehet és kell örülnünk a teremtett világ szépségeinek, azon túl pedig az újjáteremtés ígéretének. És az erdő fái addig is, legalább néha, miért ne ujjonganának…?
Szentpétery Péter