1954-ben születtem egy dunántúli kis faluban, keresztyén családba. Neveltetésemmel és a gyülekezeti háttérrel, a lelkész házaspár munkálkodásával is segítette Isten, hogy egyetemista koromban Jézus Krisztus magához szerethessen. Ezt követően – a múlt század hetvenes éveitől – részt vehettem a “rejtőzködő” keresztyén ifjúsági munkában, megismerkedhettem a magyarországi szolgáló keresztyének jelentős részével, majd a rendszerváltástól a Biblia Szövetség alkalmazottjaként, titkáraként a csendeshetek-napok, a bibliaiskolai oktatás, konferenciák szervezésével és előadásokkal szolgálhattam, folyóirat szerkesztésében segíthettem, a keresztyének közötti kapcsolattartást erősíthettem.
Gépészmérnöki és jogász végzettséggel rendelkezem, tizenhárom évet dolgozhattam ipari hőellátás tervezés- kivitelezés szakterületen. Nős vagyok, feleségem életemet és szolgálatomat segítő szerető jelenléte jelenleg is Isten különleges ajándéka számomra. Öt gyermeket nevelhettünk fel.
Az alkalmazotti státusz alól már felmentett az Úr, kegyelmes szeretete viszont örökre és elválaszthatatlan módon Jézus Krisztushoz kötötte életemet.
Önrendelkezési jog és keresztyén hit
Az önrendelkezés modern társadalmunk egyik legtöbbször használt jogi kifejezése. Az önrendelkezés joga a magyar nyelv értelmező szótára szerint: „Az a lehetőség, képesség, hatalom, hogy valamely saját ügyét saját elhatározása szerint intézheti, hogy saját sorsát illetően saját maga dönthet…” Miként a meghatározás is tartalmazza, hatalmat, képességet feltételez annak gyakorlója részéről.
Keresztyén emberként a hatalmat nem választhatjuk el Isten legfelsőbb, fejedelmi hatalmától (Róm 9,20-21; Ézs 46,10-11; Zsolt 148 stb.). A keresztyén tanítás megadja az Istent megillető tiszteletet azzal, hogy őt az élet és halál kizárólagos urának tartja. Az ember által gyakorolt hatalom származtatott, többek között a teremtésben kapott, az úgynevezett (földi) atyai hatalom, másrészt a felsőségnek (állam) adott hatalom. Az előző a polgári életvitel helyes gyakorlását segíti (gyermeknevelés, tulajdonszerzés, gazdálkodás stb.), az utóbbi pedig a bűn visszaszorítása, megbüntetése érdekében adott hatalom, amihez fegyverviselési jogot is biztosít Isten. A modern ember gondolkodására az jellemző, hogy jogait az állam által megalkotott és fenntartott jogrendszertől származtatja; a posztmodern pedig már feszegeti a jog által meghatározott keretet azzal, hogy önmagát tartja tettei „jogforrásának”.
A Magyar Alaptörvény szerint (II. cikk): „Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.” Az önrendelkezési jogot a Magyar Alkotmánybíróság (később: AB) állásfoglalása (még a 2011-ig érvényes Alkotmányhoz és az 1997-es Eü. törvényhez kapcsolódva) értelmezte azzal, hogy azt az emberi méltóság, azaz az általános személyiségi jog tartalmi elemeként nevezte meg:„Az emberi méltósághoz való jognak az Alkotmánybíróság az alapjogok sorában megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít.” 22/2003. (IV. 28.) AB határozat.
Ebbe a jogcsokorba számos alapjogot felsorol az AB, pl. a házasságkötés (később élettársi kapcsolat), névviselés jogát. Ismeretes még a lakóhely, munkahely megválasztásának, a családvállalás, gyermeknevelés, tulajdonszerzés és magántulajdon feletti rendelkezés, tanulás stb. joga, amit a modern életgyakorlat a polgári jogforrások adta lehetőségként, keresztyén hitünk pedig az Isten által a teremtési rendben biztosított jogként, sőt kötelezettségként értelmez. Keresztyénként üdvözöljük a fennálló jogrendszer biztosította lehetőséget, mivel a teremtési rendből származó jogok gyakorlását a felsőség az elmúlt évezredekben számos esetben korlátozta vagy akadályozta.
A következő részben szeretném – az önrendelkezési jogon belül – kiemelni az eutanáziát érintő magyarországi életgyakorlatot, előre bocsátva, hogy ezzel már azt a határt ostromoljuk, aminek átlépéséhez sem az életről-halálról döntő egyén, sem az erre őt felhatalmazó felsőség nem kapott hatalmat az élet és halál urától, Istentől. Az önrendelkezési jog egészséget, életet érintő korlátozása tárgyában az AB az életmentő és életfenntartó kezelések visszautasításához való jogot elismeri – ezzel részletesen foglalkozik jelen lapszámunk másik írása –, de nem terjesztette ki az önrendelkezési jogot az élet orvosi segítséggel történő elvételére (eutanázia). Eutanázia az, amikor az ember kérése, akarata szerint az orvos aktív tevékenysége a kérelmező halálát eredményezi. A 22/2003. (IV. 28.) AB határozatból: „… a gyógyíthatatlan betegnek az a kívánsága, hogy életének nem pusztán az életfenntartó, életmentő orvosi beavatkozás visszautasításával, hanem az orvos tevőleges segítségével vessen véget, alkotmányossági megítélés szempontjából már nem tekinthető az életével, illetőleg halálával kapcsolatos önrendelkezési joga olyan részének, melyet a törvény más alapjog védelme érdekében akár teljes egészében is ne vonhatna el. Ebben az esetben ugyanis más személy: a beteg orvosa is cselekvő részesévé válik annak a folyamatnak, melynek során a beteg az élete befejezésének a méltóságával összeegyeztethető módját választja”.
Ennek alapján az élet elvételében Magyarországon közreműködő orvos bűncselekményt követ el, és gyilkosságért felelősségre vonható. Több érdekes és ijesztő európai gyakorlatot sorol fel a fenti AB határozat, amiből egyet, a hollandiait kiemelek: „A törvény a 16-17 éves fiataloknak is megadja a jogot, hogy határozzanak saját halálukról, a döntési folyamatba a szüleiket is be kell vonni. A 12-15 éves gyermek esetében a törvény a szülők beleegyezését is előírja.”
Bár közvetlenül nem az eutanázia tárgyalásához tartozik a terhességmegszakítás, hiszen itt nem a magzat, hanem édesanyja kérésére végzik el az abortuszt – mégis szükséges egy rövid gondolat erejéig érinteni.
A terhességmegszakítás az emberiség történetétének egyik legtragikusabb „életgyakorlata”; hazánkban annak jelenlegi jogi szabályozása értelmezését így határozta meg az AB (64/1991 (XII.17) AB hat): „A terhességmegszakítás esetében viszont nem az a kérdés, hogy a sajátosan emberi jogállást megalapozó jogok feltétlenek-e vagy korlátozhatók, hanem arról az előkérdésről van szó, hogy a magzat ember-e, azaz alanya lehet-e ezeknek a jogoknak.” Az AB elfogadta és magáévá tette a jogalkotónak azt az álláspontját, hogy a magzat a magyar jog szerint nem jogalany (azaz nem ember – MGy.).
A terhességmegszakításhoz elégséges azoknak a meghatározott feltételeknek megléte, amivel ehhez az édesanya rendelkezik. Sem a jogalkotó, sem az AB nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy ez milyen életre szóló lelki terhet jelent majd az anya és az abortuszt végző orvos számára, és ezért milyen Isten előtti elszámolási kötelezettség terheli őket.
A hivatkozásként felhívott határozatok megszületése óta új alkotmánya (Alaptörvénye) van hazánknak, viszont az új szabályozás sem változtatott az eutanázia megítélésén.
Hálásak vagyunk Istennek, hogy az eutanázia tárgyában józanságot gyakorolt mind a jogalkotó (Parlament) az Alaptörvény megalkotásával, mind az AB, annak értelmezésével.
Dr. Mikolicz Gyula / Pécel
Megjelent a Biblia Szövetség Egyesület Biblia és Gyülekezet folyóiratának 2024. évi 1. száma (XXXVI. évfolyam)