T. Pintér Károly: Gyanítom, hogy kortársaim között nem én vagyok az egyetlen, akinek egyetlen bibliai vers kiválasztása komoly nehézséget okoz. Hiszen a „bibliás ember” életének különböző szakaszaiban más és más igehely válhat fontossá. Most mégis azt a verset választom, ami már akkor vezérigémmé lett, amikor még értetlenül forgattam a Szentírást. Ez pediglen a Máté evangéliumának 6. fejezetéből való 34. vers: „Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.”
Bár élő hitet még egy lelkészgyerek sem örökölhet a szüleitől, tagadhatatlan, hogy a lázadó kamaszkor beköszöntéig olyan dózisokban részesülhettem bibliai tanokban, hogy utóbb nem is nagyon kellett törni a fejemet azon, hogy mi ellen lázadozzam…. Nekünk ugyan – a húgommal egyetemben – megadatott, hogy keresztény hitüket hitelesen képviselő szülők házában lubickoljunk a szeretetben, ám ennek ellenére (vagy épp a biztonságos háttér meglétének tudata miatt?) meglehetősen korán akartam magam mögött hagyni a családi fészket, és gimnáziumi tanulmányaimat már „szabadságharcom győzelmeként” kezdtem meg kétszázvalahány kilóméterrel távolabb.
Elkerültem később még távolabbi városokba, országokba, kontinensekre is, de hogy miért tudott rám évtizedeken át bizsergető vonzást gyakorolni a – leginkább az autóstoppos utazások, „világcsavargások” során megtapasztalható – bizonytalanság, arra ma is csak a választott evangéliumi verset tudom magyarázatként felhozni.
Mert, ha kisgyerekként sokszor nyűgnek éreztem is az egyházi alkalmakon való részvételt, azért igyekeztem felfedezni és „kiélvezni” a klerikális környezet jótéteményeit. Nem csak a szeretetvendégségek süteményeit ízlelgettem örömmel, alkalomadtán szellemi táplálékokat is szívesen fogyasztottam. Példának okáért gyűjtöttem az igéslapokat. Így ragadt meg bennem a Mt 6,34 is, amibe történetesen épp akkor botlottam (úgy tizenegy évesen), midőn édesapám polcáról leemeltem az új-zélandi Keith Douglas Young Kalandra születtem című önéletrajzi könyvét… Saját polcomra tettem a kötetet, az evangéliumi verset pedig attól kezdve minden tankönyvem, leckefüzetem belső oldalára felírtam. Mindegyikre! Ma is a régebbi fordításban szeretem jobban ezt az igét: „Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől, mert a holnap majd aggodalmaskodik maga felől. Elég minden napnak a maga baja.”
Azt tudtam, hogy az Isten gondviseléséről szóló fejezetből való az idézet, de úgy véltem, önmagában is programadó lehet. Ezért aztán „istentelenül” is minduntalan vezérigémre hivatkoztam az Úristennél, amikor a kalandvágyam jóvoltából magamra zúdított megpróbáltatások egyike-másika valóban kilátástalannak látszó helyzetbe sodort. Ilyenkor persze rendesen fohászkodtam is. Ha úgy tetszik, élő hit híján is „belecsimpaszkodtam”, ráhagyatkoztam Isten bátorító igéjére. És működött!
A Megtartó Erő valósága – fatalista hozzáállásom ellenére – egyre meggyőzőbb tapasztalássá lett!
Hogy életem igéje „csupán” az utolsó sora az evangélium 6. fejezetének, arra talán csak a hitre jutásomat követő bibliaolvasó lázban eszméltem. Volt miért szégyenkeznem, hiszen a „hegyi beszéd” Istenre hagyatkozásra bátorító mondatát megelőzi az a jézusi felszólítás, hogy „keressétek először Istennek országát…”!
T. Pintér Károly
Örömmel fogadjuk és Hírlevelünkben megjelentetjük olvasóink gondolatait arról, hogy miért és melyik az „életük igéje”
E-mail: prusz@lutheran.hu