Jézus Krisztus jó vitéze: Soos Géza
Faggyas Sándor „Protestáns hősök” c. könyvsorozatának 3. kötetében Soos Géza életútját és hitvallását idézi fel.
„Óriási fa dőlt ki, magyarok! Roppant hegy omlott: sziklaszirt. (…) Magyarok szerte a világban: ha csak egy morzsányit is meg akartok hálálni abból, amit értetek tett, kövessétek az utat, amit kijelölt! Minden magyarnak tudni kellene, hogy csak egyetlen út vezet haza. A krisztusi szeretet és alázat útja.” E szavakkal búcsúzott az amerikai Új Magyar Út 1953. szeptemberi számában Wass Albert a tragikus módon és fiatalon elhunyt református lelkipásztortól, politikustól, szerkesztőtől. Soos Géza alig negyven évig tartó földi élete Victor Hugo vagy Jókai Mór tollára kívánkozó kalandregénytéma, aki egész életét Isten, a haza és a család hármas szolgálatának szentelte.
A Kőbányai Hét című helyi újság 1930. július 12-i száma közölte az akkor érettségizett fiatalembernek az évzáró ünnepélyen elmondott beszédét: „… a közép- és alsóbb osztályok eladósodása, a népnyomor, a tuberkulózis terjedése oly hangos lavinazúgással sodorja mind mélyebbre a magyar életet, hogy mi, tapasztalatlan kis középiskolások is sokszor rémülten várjuk a holnapot”. Majd így folytatta: „Világos, hogy a helyes út csak a segítés útja lehet. Erre az útra pedig az áldozat, az önfeláldozás vezethet el, s a rajta való megmaradáshoz csak az adhat erőt, aki maga is a legszentebb áldozatot hozza értünk: a mi Mennyei Atyánk. Mert mi az áldozat? Az áldozat a gyarló ember legfenségesebb tevékenysége.” Ezután gyakorlati programot is adott: „…le kell döntenünk a kínai falat, melyet lelkiismeretlen elemek építenek a különböző osztályú és felekezetű magyar emberek közé”.
Soos Géza 1912. október 13-án Kőbányán született hívő keresztyén, polgári családban, református édesapja kúriai bíró volt, lutheránus édesanyja rajztanár. Kilencéves korában nagynénje Bibliával ajándékozta meg, s attól az időtől kezdve mindennap olvasta Isten igéjét. Tizenhárom éves korában konfirmált, azután lelkésze kérésére a vasárnapi iskolában tanított, s élete végéig soha nem hagyta abba igehirdető szolgálatát; bárhová hányta-vetette a sors, szerteágazó tevékenysége mellett kivételesen aktív, modern kori vándorprédikátor volt. Gimnáziumi vallástanára, Töltéssy Zoltán protestáns ifjúsági mozgalmak (Keresztyén Ifjúsági Egyesület, Soli Deo Gloria) elhivatott vezetője volt, akit Soos Géza földi példaképének választott és akinek révén életre szóló kapcsolatba került a református diákok Soli Deo Gloria Szövetségével. Töltéssy nagyon fiatalon, hirtelen halt meg (1932), de tanítványát akkor már elszakíthatatlan szálak fűzték a református diákmozgalomhoz. A kötődést jelzik funkciói is: 1930–32 üdülőtitkár, 1932–34 középiskolai fiútitkár, 1934–35 főtitkár, 1935–40 alelnök, 1940–46 elnök. Az ifjúsági vezető szociálisan különösen érzékeny volt, a szövetségen belül is diakóniai intézkedéseket foganatosított: a balatonszárszói telepen 1928-tól az ifjúság gyümölcsöt, zöldséget termelt, sőt haszonállatot is tartottak, hogy önellátóvá váljanak. Emellett több városban kollégiumokat, menzákat hozott létre a rászoruló diákoknak. Az ifjúsági munka mellett áldozatos karitatív tevékenységet végzett: időt és fáradságot nem sajnálva segített (élelemmel, ruhával stb.) SDG-s társaival a kőbányai nyomortelepeken élő szegény, nélkülöző családoknak.
Közben elvégezte a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karát, 1935-ben megszerezte a doktori címet. Egy ideig a bíróságon dolgozott, majd 1939-ben gróf Teleki Pál miniszterelnök „privát kabinetjébe” került – bírósági titkárként a Szent-Iványi Domokos vezetésével működő tájékoztató osztályon dolgozott, amely tulajdonképpen a németellenes mozgalom első bázisa volt.
1940 őszén megnősült, 28. születésnapja előestéjén a nála nyolc évvel fiatalabb Tüdős Ilonával Ravasz László püspök eskette a Kálvin téri templomban. Teleki tragikus halála után a több nyelven beszélő Soos Géza a Külügyminisztériumba került: a svájci, a svéd és finn ügyek referense volt, emellett a lengyel, holland, francia és angol menekültek ellátásával volt megbízva, és az egyházak kulturális ügyvivője volt. Munkaköre lehetővé tette, hogy az ellenállási mozgalomban később hasznosítható kapcsolatokat építsen ki, s a menekültügyben végzett tevékenység révén tapasztalatokat szerezzen az illegális munkában is. Ezekben az években sem szakadt meg a kapcsolat Szent-Iványi és Soos Géza között, sőt barátivá fejlődött. Mindketten a Külügyminisztériumban dolgoztak, s tovább folytatták azt a náciellenes munkát, ami a Magyar Függetlenségi Mozgalom létrehozásához vezetett. Magyarország német megszállása (1944. március 19.) után a Gestapo által keresett Soos Géza illegalitásban – élete kockáztatásával – folytatta a menekülteket ellátó és a zsidókat mentő munkáját. Az SDG táboraiban és a fővárosban különböző családoknál sok ezer gyermeket és felnőttet bujtattak a Nemzetközi Vöröskereszt, valamint a svéd és svájci követség segítségével. A református „Jó Pásztor” misszió – Éliás József mellett – egyik vezetőjeként Soos Géza igazoló iratok (hamis keresztlevelek) gyártásával, élelemmel, ruhával segítette az üldözötteket.
Az egyes zsidó személyek, kisebb zsidó csoportok megmentésénél is nagyobb hatású az a történelmi jelentőségű tevékenység, amit Soos Géza a Magyarországon lévő összes zsidó megmentéséért tett. Nagyrészt az ő érdeme, hogy az Auschwitz-jegyzőkönyv címen ismert beszámoló, melyet két, Auschwitzból megszökött szlovákiai zsidó állított össze német nyelven, magyarra és angolra lefordítva illetékes magyar személyek kezébe került, és kijutott Nyugatra is. A holokausztról beszámoló dokumentum Horthy István özvegyén keresztül eljutott a kormányzóhoz, aki végül is – részben – ennek hatására döntött a zsidók deportálásának leállításáról. Soos Gézának is fontos szerepe volt abban, hogy 1944. július elején Koszorús Ferenc ezredes (Tóth Gábor református esperes unokája, a Debreceni Református Kollégium neveltje) esztergomi páncélosaival bevonult a fővárosba és megakadályozta a több mint kétszázezer budapesti zsidó deportálását.
A nyilas puccs után Soos Géza a Magyar Függetlenségi Mozgalom egyik vezetőjeként vett részt a német- és nyilasellenes nemzeti ellenállásban, majd Bajcsy-Zsilinszkyék letartóztatását követően az MFM megmaradt vezetősége úgy döntött, kiküldi Soos Gézát Olaszországba, hogy egyrészt felvegye a nyugatiakkal a kapcsolatot, másrészt hogy rajtuk keresztül próbáljon érintkezésbe lépni a Moszkvában tárgyaló Szent-Iványiékkal, s ezáltal egy utolsó kísérletet tegyen Budapest megmentésére. Az életveszélyben levő Soos nehéz szívvel hagyta pesti otthonukban három kisgyermeküket és a negyedikkel várandós feleségét. Mint 1944 karácsonyán az olaszországi Bariból feleségének küldött levelében írta: „Nem volt könnyű. Ha Titeket is elhozhattalak volna, öröm lett volna számomra az út. Tudod, szeretek utazni s az utolsó napokban valóban keveset mozoghattam Pesten. Te éppen beteg is voltál. Bizony nagy öröm volt nekem Zoltán, Ildikó, Emese, s jött a Mikulás meg Karácsony. Nem tudtam, mi lesz Veletek a nyilas őrültek és náci gazemberek karmaiban, de az első mégis a kötelesség. Isten kezében vagyunk. Ő vigyázott és vigyáz Reátok éppúgy, mint reám. Az Ő védelmét kérve – külön mindannyiunkra – indultam útra.”
Mielőtt 1944. december elején Soos Géza elindult, azt mondta, hogy talán néhány hétre megy külföldre, amíg a németek Budapesten lesznek – de csak tizenhárom hónap múlva, 1946 januárjában térhetett vissza Budapestre. A kalandos és nem éppen veszélytelen repülőgépes szökés után néhány társával Olaszországba érkezett Soos először amerikai, majd angol hadifogságba került, csak májusban szabadult a „barátságos őrizetből” (Rómában értesült édesanyja haláláról), majd szeptemberben áttelepedett Genfbe, ahol felvette a kapcsolatot az az Egyházak Világtanácsával és a Nemzetközi Vöröskereszttel. Főleg azzal foglalkozott, hogy élelmet, gyógyszert és pénzbeli segélyeket küldessen Magyarország számára. Közben felmerült az a gondolat is, hogy a nagyon nehéz helyzetben lévő családja kimenjen hozzá. Barátai – elsősorban az SDG-s Kádár Géza, Tildy Zoltán személyi titkára – segítségével egy vöröskeresztes autóbuszon (mely deportált zsidókat szállított vissza Budapestre) az egész Soos-család kijutott Bécsbe, majd onnan vonattal Svájcba. Ugyanakkor kapta meg végre Soos Géza is a szovjet hazatérési engedélyt Rómában. Szerencsére sikerült őt értesíteni, így 1946. január 4-én Genfben egyesülhetett a család.
Ezt követőn a családapa hazautazott Budapestre, de ezzel nem ért véget a sok megpróbáltatás, mint feleségének írta 1946 áprilisában: „Úgy látszik, a hét szűk esztendőnek még mindig nincs vége.” De levelét ezzel fejezte be: „Ha egyszer rendeződött a dolgom, bizonyára leszek abban a helyzetben, hogy rövidebb utakat leszámítva, nem kell külön lennünk. Csak egy a fontos: Isten kezét, Jézus Krisztus útját el ne hagyjuk!” Soos Gézát nem fogadta szívesen az új hatalom. Pontosabban magas (diplomáciai) megbízatást szántak neki, ha belép a kommunista pártba. Ezt azonban nyíltan megtagadta, mert a párttagságot nem tartotta összeegyeztethetőnek keresztyén világszemléletével. Miután olyan nyilatkozatot sem volt hajlandó aláírni, hogy a párt utasításait pártonkívüliként is végrehajtja, letartóztatás – végső soron likvidálás – várt rá. (Soos Géza jól ismerte a II. világháború sok titkát. Közismert volt híres emlékezőtehetsége, és nemcsak Auschwitz titkait, de a katyni erdő rémségeit is ismerte. Ez pedig nagyon veszélyes dolog volt.) Ekkor eldöntötte, hogy elhagyja az országot, és ebben – Éliás József közreműködésével – az ÁVO egyik századosa segített neki, hálából azért, hogy 1944-ben Éliás megmentette a nácik, illetve nyilasok elől. Soos egy vöröskeresztes teherautón, halom ruha alatt elbújva lépte át (végleg) a magyar–osztrák határt, és 1946. június elején szerencsésen megérkezett családjához Svájcba.
A magyar református hazafi emigrációjában sem tagadta meg a Soli Deo Gloria Szövetség kiskollégiumi fogadalmát: „Ígérem és fogadom, hogy Jézus Krisztus jó vitéze, hazám és református anyaszentegyházam hű gyermeke akarok lenni. A Bibliát rendszeresen olvasom. Igyekszem minden munkámat imádsággal kezdeni, hálaadással végezni, és szeretettel szolgálni mindenkinek.” Élete álmát megvalósítva Genfben elvégezte a teológiát, s 1950. július 8-án lelkésszé szentelték. Közben „laikus” szolgálatot végzett szerte Nyugat-Európában, s 1948–51 között az Egyházak Világtanácsa megbízásából a Németország amerikai zónájában tartózkodó protestáns kelet-európai menekültek lelkigondozójaként szolgált. A világon szétszórt magyar reformátusok gondozása, összefogása érdekében több kiadvány (Harangszó, Evangéliumi Világszolgálat) szerkesztését, kinyomtatását és terjesztését végezte néhány magyar református lelkésszel. Még teológus korában megszervezte a magyar református gyülekezetet Genfben és abban a kis kápolnában tartották az istentiszteleteket, ahol négyszáz évvel korábban maga Kálvin is hirdette az igét. Ugyancsak Genfben indította meg 1950 elején az SDG-s Magyar Út szellemi örökségét is felvállaló Új Magyar Út című havilapot, amelynek szervező bizottsága a Magyar Szellemi Munkaközösség volt.
Miután Svájcban nem adtak garanciát arra, hogy nem adják ki Soos Gézát a magyar kommunista hatóságoknak, ha kikérik, vagyis nem adnak neki politikai menedékjogot, az úgynevezett „köztársaság elleni összeesküvési perbe” belekevert (ő is a Magyar Közösség nevű titkos, nemzeti-keresztyén szervezet tagja volt) és magyar állampolgárságától megfosztott Soos – elfogadva az amerikai presbiteriánusok meghívását és ösztöndíját – családjával 1951 októberében elhagyta Genfet, és kivándoroltak az Egyesült Államokba. Az Észak-Karolinabeli Montreat-ban telepedtek le, ahol Soos Géza a teológiai főiskolán tanított. A tanítás mellett járta az államokat, áhítatokat, előadásokat tartott a kint élő magyaroknak, fáradhatatlanul szervezte a magyar reformátusokat, amit kiterjedt levelezése is mutat. Hogy milyen nehéz körülmények között éltek feleségével és öt kisgyermekükkel, erről így írt egy 1952. márciusi levelében: „Fizetés – bizony gyenge: 200 dollár és lakás. Nem mondom, néha egy-egy előadásért külön is kapok, de tekintve, hogy 6 láda könyvvel, dokumentummal és két ládácska ruhával jöttünk heten, bizony volna mire költeni. Egyelőre folytatjuk az európai ’menekült nívó’-t. Ez nem baj. Semmi nélkül jöttünk a világra, csak egészségünk legyen és munkánk!”
Az anyagi szűkölködés ellenére rendkívül nagy örömet és biztatást jelentett számára, hogy új hazájában sokan megbecsülték, egyre többször hívták előadásokat tartani, és a magyar ügyet ezrek előtt ismertethette. Az azonban komolyan bántotta, hogy a magyar emigrációban sok széthúzást, viszályt tapasztalt, s őt is többen megtámadták, többek között a Magyar Közösségben (MK) végzett tevékenységéért. Ezzel kapcsolatban több magánlevélben és nyilvános előadáson kifejtette (amerikai presbiteriánus vezetőknek is), hogy a MK volt tagjai többségükben „feddhetetlen magyarok, akik két totalitárius rendszernek effektíve ellenálltak”, akiket egy „rossz értelemben vett ’politikai’ katholicizmus, Habsburg restaurációs ultramontán irányzat éppen amerikai körök előtt is fasisztáknak, megbízhatatlanoknak igyekszik minősíteni, ill. befeketíteni”. Soos bátran – máig tanulságosan és érvényesen – kimondta, hogy a MK volt embereit azért támadják, mert ők „egy harmadik totalitárius rendszert sem lesznek hajlandók kiszolgálni még akkor sem, ha ’nyugati tőke’ állna is mögötte”…
Felesége visszaemlékezéséből tudjuk, Soos Géza nagy gondokkal küzdött élete utolsó napjaiban: a magyarság sorsa, a személye elleni támadásokra való felkészülés, s ugyanakkor a nagy család apró-cseprő bajai emésztették. 1953 szeptember elején – előző évben vásárolt öreg autójával – a pennsylvaniai Ligonier városkába indult, az ottani Bethlen-otthonban egybegyülekezett, Amerikában szolgáló magyar lelkészek vártak reá, hogy eligazítást kapjanak tőle. Útitársa régi barátja-bajtársa, Koszorús Ferenc ezredes volt, akivel 1944-ben nagy szerepe volt a budapesti zsidóság megmentésében. Pennsylvaniában nagy viharba kerültek, autójuk egy híd betonoszlopába szaladt, Soos Géza telefonon még mentőt tudott hívni, amely kórházba szállította őket – a súlyosan megsérült Koszorús életben maradt, de rajta már nem tudtak segíteni. Egyszerű baleset történt vagy merénylet – máig nem tudható, de kétségtelenül több titkosszolgálatnak is érdekében állt, hogy az amerikai magyarokat összefogó karizmatikus lelkészt likvidálja.
Az Istent és a magyarságot annyira szerető és egész életében Jézus Krisztus jó vitézeként szolgáló Soos Gézát 1953. szeptember 9-én magyar lelkésztársai kísérték utolsó útjára a Ligonier-i Bethlen Gábor Otthon parkjában, azóta is ott nyugszik. A budapest-kőbányai egyházközség 2007-ben, a Gergely utcai református templom kertjében emlékhelyet alakított ki Kőbánya nagy szülöttének tiszteletére, s a megújult balatonszárszói konferenciatelep egyik előadóterme az ő nevét viseli.
Szívesen fogadjuk olvasóink javaslatait és ajánlatait alkotók, szerzők és műveik bemutatására!
E-mail: prusz@lutheran.hu