A Duna Fotóklub a Magyar Művészeti Akadémia által kiírt, a „Kárpát-medence felfedezése” című pályázaton elnyert összeg felhasználásával fotós tábort szervezett 2021. augusztus 6-12 között Siklódon, Székelyföldön, Hargita megye határán. Ennek keretében látogattam meg három falu – Etéd, Kőrispatak és Siklód – református gyülekezetét, ahol a hívek úgy köszöntik egymást: Békesség Istentől!
Az említett három faluhoz még kettő tartozik: Küsmöd és Énlaka – és így együtt „ötfaluként” is hivatkoznak rájuk, a közös, Etéd központú önkormányzat okán. Földrajzilag a Sóvidékhez kapcsolhatók, hiszen a Siklódi-kő és a Küsmödi-kő túlsó oldalán a Parajdi-medence húzódik a híres sóbányáival.
Az Istentől kívánt békesség már a földrajzi környezetből könnyen adódhat. Míg Kőrispatak, Etéd és Énlaka elérhető szilárd burkolatú úton, Siklódra Küsmödön keresztül még csak most építik az utat, így minden ott töltött napunk azzal kezdődött és végződött, hogy le kellett küzdeni egy 8 km-es, néhol kavicsos, zömmel poros utat. A száraz nyári melegnek köszönhetően a sáros kátyúktól megkímélődtünk.
Az elzártságnak köszönhetően Siklód szinte teljesen megőrizte hagyományos székelyföldi arculatát – skanzenfalunak is nevezik. Siklódon a statisztikák csak magyar nemzetiségűekről tesznek említést, Kőrispatakon egy kisebb, Etéden nagyobb cigány közösség telepedett meg. Felekezetileg összetettebb a helyzet: Sikódon és Küsmödön csak református templom van, Etéden református és katolikus, Kőrispatakon református és unitárius, Énlakán pedig a rovásírásos kazettájáról híres unitárius templom található.
Az előzetes megkeresés során a Kőrispatakon élő Gilyén házaspárral sikerült a kapcsolatot felvenni. Gilyén Levente az etédi, Gilyénné Bóné Katalin Mária a kőrispataki református gyülekezet lelkipásztora. Az első találkozásra szombaton Etéden került sor, a Vakációs Bibliahét utolsó napján.
A Vakációs Bibliahét forgatókönyvét a 2005-ben létrejött KOEN – Keresztény Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért Alapítvány dolgozta ki. Az 1993 óta létező módszertan leginkább az Erdélyi Református Egyházkerületben terjedt el, és ma már 467 különböző közösségben valósítják meg a keresztyén erkölcsi értékek terjesztését célzó 5 napos programot. A tavaly elkészült, de a pandémia miatt idén megvalósult tematikát az Erdélyi Munkacsoport dolgozta ki „Újratervezés” címmel. (https://www.bibliahet.eu/). Az öt témakör interaktív feldolgozását gazdag segédanyag – kották, díszletek, foglalkoztatók stb. segítik.
Mivel eltévesztettük a Siklódról kivezető utat, szolokmai kerülővel jelentős késéssel értünk Etédre. A művelődési ház színháztermében éppen véget ért a bibliai jelenetet bemutató előadás, így valóságos koncertre estünk be, mert a táborban résztvevő több mint hatvan gyerek elénekelte az összes, a héten tanult éneket. Utána zsíroskenyerezés következett, majd az aznapi aranymondás („Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia.” Mt 16, 16) kreatív feldolgozására került sor három korcsoportban.
Lelkész úr meghívására vasárnap részt vettünk az istentiszteleten, amely egyben a Bibliahét lezárása volt. A lelkésznő igehirdetése (Zsolt 25,4-10) után a táborban résztvevők bemutatkozására került sor. Előadták a tábor teljes zenei repertoárját, ugyanakkor szabályos vizsga is zajlott a napi témakörökre vonatkozó kérdésekkel. Itt kell megemlíteni a tábor munkáját segítő óvónők: Király Kincső, Birtalan Margit és Gedő Csilla valamint tanítónők: Mére Erika, Számi Judit és Gedő Erzsébet nevét. A zenei programot mindennapos jelenlétével támogatta Kiss Balázs kántor.
Ismerkedésem a Vakációs Bibliahéttel ezzel nem ért véget, ugyanis keddtől – ha már minden kellék elő van állítva és a forgatókönyvet is kívülről tudják – a program megismétlésre került Kőrispatakon. Elhagyva a fotós tábort az egész napot Kőrispatakon töltöttem a lelkész házaspár vendégeként. Újabb hatvan körüli gyereklétszám gyűlt össze és itt már teljességében láthattam egy napnak a felépítését – énektanulás, bevezető játék, bibliai színdarab, uzsonna, kreatív foglalkozás, összefoglalás. Mégis kicsit másképp zajlott a nap, mert a résztvevők meghívást kaptak a Szalmakalap Múzeumba (https://www.szalmakalapmuzeum.ro/) egy lángosra. Szőcs Lajos, a múzeum megálmodója és megvalósítója a bemutatóterem mellett vendéglátóhelyet üzemeltet, de megtekinthetők a patakból kiszedett, víz formálta kövek szobortára is. Amíg egy csoport éppen fogyasztotta az igények szerint készített lángost vagy palacsintát, a többiek az árnyékba húzódva énekeltek, így nagyon hangulatos kerti programmal lehetett zárni a napot.
A gyerekek elbocsátása után leültünk beszélgetni a lelkész házaspárral arról, hogyan is működik és működtethető egy közösség – éppenséggel itt, Székelyföldön, reformátusként. Kiindulásként Levente az apostoli leckét vette elő: „Örüljetek az örülőkkel, és sírjatok a sírókkal.” (Róm 12,15) Hiába az egyértelmű lecke: az örömben nehezebben találjuk meg egymást. Lelkész úr fölemlítette, hogy míg temetéseken a gyülekezet közel fele megjelenik, az istentiszteleteket a lassan európai átlagnak tekinthető tíz százalék látogatja. Kivételt képeznek az olyan különleges alkalmak, mint a vasárnapi bibliaheti istentisztelet volt, ahová a gyerekek hozták el a szüleiket. A lelkész úr felesége, Katalin ehhez azt tette hozzá, hogy nagyon fontos a belső szoba (Mt 6,6) háttere és biztonsága.
Másképp közelítette meg ezt a kérdést Bónis Ferenc, a siklódi gyülekezet gondnoka, aki egyben a falu képviselője az etédi önkormányzatban. Somodi Anita Izabella, aki két éve lett a gyülekezet lelkipásztora a nyugdíjba vonult előző lelkész után, párhetes gyermeküket gondozza otthon, így gondnok úrral ültünk le beszélgetni. Ő a közösség megtartó erejét emelte ki, hogy a siklódról elszármazottak erős kapcsolatot tartanak szülőfalujukkal. Szombaton például külön istentisztelet volt Gilyén Levente szolgálatával az 1956-ban születettek – azaz a 65 évesek – ünneplésére. Főleg nyáron sokan visszajárnak, vagy keresik a támogatási lehetőségeket, így például egy Székelykeresztúron működő vállalkozó a törvény adta lehetőségek szerint adójával támogatja a közösséget. Szép példa, hogy a falu is megemlékezik fiairól és leányairól: múltkorában meghúzták a harangot az Amerikában elhunyt siklódi emlékére is.
A szombati istentisztelet „ellenére” vasárnap délután újból megtelt félig a siklódi templom, vendégekkel, többek között a fotós tábor tagjaival. Az igehirdető Bóné S. Barna volt, a kőrispataki lelkésznő édesapja. Ő 1982-ben kezdte komandói szolgálatát, ahol templomépítést is irányított, majd 1992-es barátosi megválasztása után még öt évet járt vissza beszolgálóként. Barátoson 2020. októberéig szolgált lelkipásztorként. A béreai gyülekezet példáján (ApCsel 17,10-15) keresztül az első gyülekezetek titkát boncolgatta. Nemcsak azt, hogy apostoli szolgálat rendjén létrejött egy-egy gyülekezet, hanem milyen áldozatokat hoztak a megmaradás és megerősödés érdekében. Régebben a gyülekezeteket nemes és szent eklézsiáknak akkor nevezték, ha átlagon felüli volt az Isten iránti érdeklődés, vagy az evangéliumért hozott áldozat. Nem a vagyon, nem is a templom mérete vagy állapota, nem a hívek száma, az épületek, földek, kegyszerek vagy harangok száma, hanem a tagok lelkülete szerezte ezt a minősítést.
Bónis Ferenc gondnok úrral felkerestük a siklódi gyülekezet korábbi gondnokát, aki 31 éven keresztül presbiterként, 9 évig gondnokként szolgált a gyülekezetben. A hét tapasztalatai alapján azt elemeztük, hogy miért fontos az a bizonyos harmadik parancsolat, a „Szenteld meg az ünnepnapot!” Egymás szavába vágva idézték föl, hogy milyen készülődést jelentett az, hogy méltóképpen megjelenjenek az istentiszteleten. Vasárnap lehetetlenség volt mást dolgozni, és megvetették azt, aki ilyenkor a mezőre ment. Mert kell az, hogy ne folyjanak egybe a napok, lehessen lezárni és újrakezdeni egy hetet, megpihenést, megnyugvást kapni és találni a világ bajaitól. „Nem szabad egy vasárnapot se kihagyni, mert akkor a következő vasárnap már könnyebben marad otthon az ember.” – tette hozzá Samu bácsi.
Ennél a látogatásnál bőséges példákkal nyerhettem betekintést a híres „kaláka” szó jelentésébe, amely a leghatékonyabb munkaszervezési formaként ismeretes. Lényege, hogy ha saját földjükön dolgozó emberek nem mentek haza, ha befejezték a munkát, hanem besegítettek a többieknek. Sajnos a szocialista „kollektíva”, majd a rendszerváltással beköszönő nyugati munkavégzési lehetőségekkel elért egyéni boldogulás elsorvasztotta ezt a fajta hozzáállást – állapította meg Samu bácsi.
Amikor egy etédi bibliaórán a nevezetes páli felszólítás volt terítéken, egy idős tanárnő így szólt hozzá a már említett szomorú összehasonlításhoz: „Tudja tiszteletes úr, temetni már tudunk, (örömmel) élni még nem…
dr. Sramó András