Johan Ludvig Runeberg (1804-1877)
Kétszáztíz éve született Johan Ludvig Runeberg, a finnek nemzeti költője. Bár svéd nyelven írt, a finnek olyan büszkeséggel beszélnek róla, mint a magyarok Petőfiről. Ő a finn-országi svéd nyelvű költészet 19. századi klasszikusa. Runeberget kora nagy európai romatikusaival állítják egy sorba. A történelemírók megemlékeznek arról, hogy édesapja, aki hajóskapitány volt rendkívül szerette a könyveket, nem kevésbé édesanyja. Innen eredeztetik irodalomszeretetét, amely tehetséggel párosult.
Első verse 1826-ban jelent meg egy finn folyóiratban. Legjelentősebb műve a „Ståhl zászlós regéi” című eposz, valamint az Our Land, ami finnül Maamme, amely a finnek nemzeti himnusza. Azon kívül, hogy a latin irodalom professzora, az ókori történelem és klasszikus nyelvek tudósa is volt, sőt teológiai tanulmányokat is folytatott. A finn evangélikusok énekeskönyve mintegy hatvan Runeberg versre írt éneket tartalmaz. Művei a legtöbbször megzenésített irodalmi alkotások a finn költők művei között. Több mint 300 zeneszerző komponált Runeberg verseire éneket, zenét Finnországban, Svédországban, de Európa más részein is, sőt, ő maga is szerzett zenét verseihez.
Születésnapja ünnep Finnországban. Február 5-én tartják a Runeberg-napot, amikor a nevéről elnevezett süteményeket fogyasztják a finnek.
A közkedvelt finn sütemény sajátos ízvilágát, a tésztájában található mandula és amarettó likőr adja. A legenda szerint Runeberg annyira rajongott a kis tortácskákért, hogy minden reggel azokat fogyasztotta.
Az alább közölt „Van örök kincsünk” című verse, amelyet Túrmezei Erzsébet fordított magyarra, Isten igéjének magasztalása. A magyar evangélikus énekeskönyvben (286. ének) Runeberg verse egy 16. századbeli szerző, B. Waldis dallamával kapcsolódik össze.
Marosi Nagy Lajos
Van örök kincsünk
Van örök kincsünk, becsesebb nincs nála földön, égen.
Az arany, ezüst, drágakő csak por, ha hozzá mérem.
Nem múlta felül semmi még, és nincs, ami felérje.
Ez örök égi ajándék az Isten szent igéje.
Itt rozsda, moly, futó idő elpusztít minden régit,
És előbb-utóbb romba dől, mit ember keze épít.
Múlik ég, föld, mint rózsaszál, elhervad hulló szirma,
De az ige, mint szikla áll, úgy, amint meg van írva.
Vált ezredévet ezredév, de soha el nem évül,
Nem élhet az új nemzedék e régi ige nélkül.
Hit, erő, béke, üdvösség – mert nem lesz soha másban
Megrendül bár a föld és ég, mint Isten szent szavában.
Szent ige, te semmibe vett, megvetett és lenézett:
Hol az a földi ismeret, mely teveled fölérhet?
És van-e még más menedék, hogy lelkünk óvja, védje?
Egy van csak, de ez egy elég: a kegyelem igéje.
Ha minden támasz romba dűl, s megragadod az egyet,
És végre hozzá menekül a zúgó vészben lelked:
Ó milyen áldott helyre lel! Ott talál békességet
És biztos, védett kikötőt, hol vihar el nem érhet.
És mint a hattyú elmerül a tiszta tó vizében,
Majd úszik tovább, tollait lemosva hófehéren:
A legsötétebb szívet is úgy mossa hófehérre
Ez élő, kristálytiszta víz, a kegyelem igéje.
Ó, zengjen néked szüntelen nagy Istenünk, a hála,
Hogy igéd által elvezetsz az üdvösség útjára!
Ki rátalált e kincsre már, nem ismer szegénységet,
S nincs, aki el ne nyerhetné e kincset: szent igédet.
J. L. Runeberg versét fordította Túrmezei Erzsébet
Forrás: Evangélikus Élet, 2014. évi 5. szám