Fábián Gyula rádióriporter, újságíró, író, szerkesztő. Nyolcvanadik születésnapja után is ír a Magyar Nemzetbe, műsort készít a Lánchíd Rádióban, szerkesztőbizottsági tagja a Trianoni Szemle című folyóiratnak, vezetőségi tagja a péceli Csökmei körnek, illetve a földesi Karácsony Sándor Művelődési Társaságnak. Karácsony Sándorról papírra vetett előadása a protestáns tollforgatók antológiájában, a Harangbongásban a legolvasottabb írás.
Arany János nyelvét hozta magával szülővárosából, Nagyszalontáról. Amikor a budapesti nagy utcán megismerkedett egy japán házaspárral, akik megkérték segítsen nekik a magyar nyelv elsajátításában, elkezdték együtt olvasni a Toldit, s mire végigvették, a japánok megtanultak magyarul.
Eötvös kollégista volt, magyar, latin, művészettörténet szakon végzett, első munkahelye a Magyar Rádió, azon belül is a Falurádió volt. 1952-től szerkesztette a Kincses Kalendáriumot, amelyet a falusi emberek szájíze szerint szerkesztett át, elmondta, mi az emberek gondja-baja. Ő az 1956-os Szabad Kossuth Rádió egyetlen még ma is élő szerkesztője. Több mint 2000 községben járt, legalább 1850-be mindig haza ment. Pohár mellett, jó szó mellett az emberek jó szívvel fogadták. Számára, mint törvény vésődött a bensőjébe, hogy magáért, magyarságáért mindig többet kell elérni másoknál.
Hat évtized alatt írt a Fiatal Magyarországba, dolgozott a Kortársnál, olvasószerkesztője volt a Képes újságnak, elindította a Szabad Szó folyóiratot, 72 évesen pedig elvállalta a Szabad Föld főszerkesztőségét. Amikor 1972-ben eltanácsolták az újságírói, szerkesztői pályától, elment a Mezőgazdasági Múzeumba, majd Gergely Istvánnal létrehozta a Vízügyi Múzeumot Esztergomban, hogy aztán Arany János emlékkiállítást rendezzen a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Rendszeresen publikált református egyházi lapokban. Újságírás, nyelv, irodalom. De a rádiózás maradt a nagy szerelem. Valami kinyílt előtte. Tiszta hangon kell szólni azoknak, akiktől jött.
Elhasznált, szegény magyarok című könyvének megjelenése után írták 2001-ben: „Fábián Gyula, mint rádiós újságíró, több mint öt évtizede foglalkozik XX. századi parasztemberek, megtalált emberek életével, munkájával, hétköznapjaival, keserveivel, örömeivel. A paraszti élet eseményeivel, földosztással, téesz-szervezéssel, árvízzel, napjaink falurombolásával, mi hajtja őket előre, miért küszködtek évtizedeken át, ne legyenek letűnt világ.”
A Rát Mátyás-díj átadása alkalmával tiszta szívből kívánom Fábián Gyulának, hogy még sokáig jusson ideje hobbijaira, kertre, szőlőre, borra, a kölesdi pince verandájára, kedvenceire a Hortobágyra, a Szigetközre, s amivel, pontosabban akikkel kezdenem kellett volna, családjára, 12 unokájára.
Az optimizmus és az életcél elhiteti velünk: a java még hátra van.
Novotny Zoltán.