Gerzsenyi Sándor baptista lelkipásztor, költő, újságíró, lapszerkesztő és énekszöveg író életművében a látszólag különféle hívatások mind-mind közös nevezőre jutnak abban, hogy általuk Isten igéjének hirdetésére vállalkozik. Sokszínű életpályájának különféle megnyilatkozásait mind annak a küldetésnek vetette alá, hogy általa a hatalmas Isten hírnöke legyen. A Rát Mátyás díjra javasolt Gerzsenyi Sándor otthonosan mozgott a különféle műfajokban. Kereste az újat, kerülte a szürkét, a megszokottat, és újságíróíróként éppúgy mint költőként, meg lelkipásztorként a változhatatlan ősi Igéből mindig újat és változatosat tárt olvasói vagy hallgatói elé. Tehetsége Istentől származó adomány, de szorgalmasan egészítette ki tálentumait tudománnyal.
75 évvel ezelőtt a Bükk hegység déli peremén látta meg a napvilágot. Édesapja lelkipásztor-hívatásának megfelelően az ország különböző településein végezte tanulmányait. Noszvaj kis falusi iskolája után Gyulán, a városi gimnáziumban érettségizett. Lelkészi hívatásának első valós tanújelét akkor adta, amikor a teológia első két évfolyamát egy év alatt végezte el. Orgoványon, Rákoscsabán, Kispesten, Csepelen, Rákospalotán és Pécsett volt lelkipásztor. Nagyszerű igehirdetéseit nem felejtik a néhány tagot számláló Kispesten éppúgy, mint a több száz tagú pécsi gyülekezetben, ahol megadatott számára, hogy az ország egyik legimpozánsabb baptista templomát építse fel.
Lelkipásztori szolgálata mellett fiatalon kapcsolódott be a baptista egyház nagy hagyományokkal bíró irodalmi életébe. Első verse 1957-ben jelent meg nyomtatásban, de az újságírást is éppúgy hivatásának tekintette, mint a lelkipásztorkodást vagy a költészetet. 1971-ben elvégezte az újságíró iskolát, majd 1974-ben tördelőszerkesztői képesítést szerzett. Húsz éven át volt a Békehírnök munkatársa, nem csak úgy, mint újságíró, hanem mint korrektor, lektor majd két ízben is felelős szerkesztő. A rendszerváltozás hajnalán, mint szerkesztő, felismerve az ügy fontosságát, házi újságíró-tanfolyamot indított a baptista egyház frissen induló gyülekezeti lapkészítői, leendő cikkírói számára, amelynek az erdélyi magyarok köréből is voltak hallgatói.
Első verseskötete csak a rendszer lazulása nyomán 1980-ban jelenhetett meg Balog Miklós kötőtársával egy közös könyvben „Első kéve” címmel. Az 1990-ben megjelenő prózai kötetében, az „Eldőlt a szívemben”, számos ember Istenhez térésének történetét írta meg. Újabb verseskötetét „Vallomás” címmel 1994-ben adta közre a Napsugár Alapítvány, majd 2003-ban jelenhetett meg a „Meditáció” saját kiadásában, melyben énekszövegeit, verseit és számos kiváló prózai írását adja közre. 2006-ban „A századik” címmel verseket publikált.
Érdemes felfigyelni énekszöveg-írói munkásságára is, hisz számos ökumenikus körben használt énekverse más egyházak kórusaink előadásában is felhangzik. Az immár klasszikusnak mondható szövegek maradéktalanul megfelelnek a prozódiai és tartami követelményeknek.
Akik ismerik Gerzsenyi Sándor munkásságát, osztják a véleményt, mely szerint az írásaiban rejlő humora, finom iróniája, líraisága, választékosan és szabatosan megfogalmazott mondanivalója lebilincseli az olvasót. Az alapjában befelé forduló, érzelmileg visszafogott és fegyelmezett ember, amikor tollat ragad őszinte és kitárulkozó. Nem túlzás az a kiadói megállapítás, miszerint Gerzsenyi Sándor a mai magyar vallásos költészet egyik kiemelkedő alakja.
Személyében a lelkipásztor és a költő, az újságíró és az énekszöveg-író osztozott a tálentumokon, de „végülis eljutott a lehető legbensőségesebb megoldáshoz”- amiként Pilinszky János fogalmaz Sík Sándor költészetét elemezve.
Gerzsenyi Sándornak ma életmű díjat adunk át. Ki ismerhetné jobban ezt az életet, mint saját maga, aki „Az öreg hajós balladájában” így ír lelkes pályakezdéséről:
„Szép kikötőből indult, ifjú hévvel,
Csattogtatta vitorláját a szél.
majd feltárja életének legfőbb motivációját:
Őseitől egy kopott Könyv maradt rá,
Az szolgált biztos iránytű gyanánt;
ugyanakkor nem hallgatja el életének nehéz időszakait sem, amelyhez siet odailleszteni pozitív tapasztalatát is:
A mélység torka gyakran tágra tárult,
Hogy elnyelje a csöpp kis csónakot,
De Isten karja szelíden alányúlt,
Szabadulást és új reményt adott.”
Ünnepeltünk olvasótáborának ezidáig nem volt lehetősége méltóképpen megköszönni közhasznú irodalmi tevékenységét, bár akik ismertük, mindig tudtunk a nála elhelyezett értékekről.
Kedves Sándor,
most a Protestáns Újságírók Szövetségének Rát Mátyás életmű-díjával a zsebedben indulj tovább a megénekelt „új reménnyel” teljes utadon.
Pilinszky Irodalmi Kávéház – Budapest, 2008. december 3.
A Laudációt írta és felolvasta Marosi Nagy Lajos,
A Protestáns Újságírók Szövetsége Ellenőrző Bizottságának elnöke
A díjat átadta Novotny Zoltán,
A Protestáns Újságírók Szövetségének elnöke.