Egyéb

PRÚSZ közgyűlés – Az Élet szavát hirdetni

logoMájus 20-án Budapesten tartották a Protestáns Újságírók Szövetségének (PRÚSZ) idei közgyűlését, melyen Novotny Zoltán elnök beszámolt a szervezet elmúlt évi tevékenységéről, valamint a közgyűlés elfogadta a 2014-es évről szóló beszámolót, valamint a felügyelő- és az etikai bizottság jelentését.

„Az Élet szavát hirdetni úgy lehet, ha a Valóságot szemléljük” – mondta áhítatában Háló Gyula baptista lelkipásztor. Emlékeztetett: Péter apostol pünkösdi prédikációja fantasztikus történet, szíven ütött háromezer embert. „Tudjunk mi is, legalább egyszer az életben, így fogalmazni” – kívánta a protestáns újságíróknak és médiamunkásoknak.

A Prúsz 2004-ben jött létre a magyarországi baptista, evangélikus, metodista és református egyház támogatásával azért, hogy képviselje a világi médiumokban és a közéletben a keresztyén értékrendet, támogassa a protestáns értékeket magukénak valló médiamunkások szakmai törekvéseit. A szövetség tavaly konferenciával ünnepelte alapításának tizedik évfordulóját, tisztújítás zajlott a szervezetben, valamint többször alapszabályt is kellett módosítani a civil szervezetek működését szabályozó törvény változása miatt. „Jogosultak vagyunk a közhasznú minősítésre” – jelentette be utóbbira reagálva Novotny Zoltán.

A szervezet tavaly is kiosztotta a Rát Mátyás-díjat, a tavalyi reformációi gálaesten Petrőczi Éva írónő vehette át az elismerést. Emellett a Prúsz jelen volt a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének fotókiállításán, a Házasság Hetén, megtartotta hagyományos médiaműhelyét. Utóbbi legnagyobb tanulsága, hogy az újságírók mellett a gyülekezeti kommunikációért felelős szolgálók továbbképzésére is szükség van – derült ki a beszámolókból.

A tervekről Faggyas Sándor alelnök beszélt: szeptember végén lesz az idei protestáns médiaműhely, emellett – ha az anyagi források engedik – a 2017-es évfordulóra készülve egy konferenciát is terveznek a reformáció értékeinek mai társadalmi hatásairól. A tervezést nehezíti, hogy a Magyarországi Református Egyház idei költségvetéséből jelen állás szerint a Prúsz nem számíthat támogatásra. (A szervezet ugyanis – a tagdíjak és pályázati források mellett – jellemzően egyházi támogatásokból tartja fenn magát.)

A közgyűlést követő vacsorán bemutatták Petrőczi Éva tanulmánykötetét (Prédikátorok és poéták), Ozsváth Sándor tárcagyűjteményét (Az idő ölén), valamint Boda Zsuzsa Weisz Jenő evangélikus lelkipásztorral készített interjúkötetét (Küldetésben).

Feke György, reformatus.hu

 

Az etikai bizottság jelentése itt olvasható: PRUSZ KÖZGYŰLÉS 2015 Etikai biz. jelentése.